Egyetemünk munkatársa, T. Szabó Levente irodalomtörténész egyetemi tanár közreműködésével készült úttörő dokumentumfilm Jókai Erdélyben címmel. A BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézetének oktatóját Jókai születésnapján és a Magyar Széppróza Napján az MTVA/Duna Televízió megbízásából a Videpontes Stúdió által készített, Maksay Ágnes és László Loránd által jegyzett munkáról kérdezte Bilibók Renáta, a BBTE Magyar Tagozatának kommunikációs munkatársa.
Bilibók Renáta: Milyen apropóból született meg épp most a Jókai Erdélyben?
T. Szabó Levente: A Jókai 200, a bicentenáriumi év volt az ösztönző tényező, de eleve az emlékév végére terveztük a munka lezárását. Megtisztelő, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban és az MTVA kulturális műsorfolyamában is ez a dokumentumfilm zárja le az emlékévet: Jókai születésnapján és egyben a Magyar Széppróza Napján 21 órától az m5 kulturális csatorna sugározza. A Duna Televízió már az év eleji ünnepi műsorfolyam részeként bemutatta, de a film mozis bemutatóit a Jókai-születésnaptól indítjuk: a budapesti bemutatón február 17-én és a kolozsvári Művész moziban február 18-án már telt ház van, de a későbbi vetítésekre – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és székelyföldi helyszíneken – örömmel látjuk az érdeklődőket: az időpontok és helyszínek a Videopontes Stúdió oldalán érhetők el.
B. R.: Tekinthetjük-e a filmet sorozatnak a korábbi Petőfi-dokumentumfilmmel, amelyet ugyanez a stáb készített ugyancsak az MTVA/Duna Televízió megbízásából?
T. Sz. L.: Abban az értelemben igen, hogy mindkettő írói emlékév alkalmából készült, és mindkettő a szerzők és alkotásaik erdélyi kötődései felől gondolja végig az életműveket friss, kortárs, néha provokatív szempontok felől, s hogy a Petőfi-dokumentumfilm sikere ösztönözte a stábot az újabb közös munkára. A formátum is közös: a BBC jól ismert és máshol nagyszerűen használt természettudományos és ismeretterjesztő filmes megoldásait próbáltuk egy korszerű, vonzó, történetként is ütős magyar irodalmi dokumentumfilmes változattá alakítani. Abban az értelemben viszont nagyon más volt a kihívás, hogy a Jókai életműve elképesztően nagy, s – bármennyire is meglepőnek tűnik, de – hatalmas része máig feltáratlan; a mostani dokumentumfilm tetemes része a saját alapkutatásaimra épül, sok új forrással, korrigált sztereotípiával, jól ismert Jókai-szövegek új értelmezéseivel vagy kevéssé ismert alkotások előtérbe helyezésével – közel két tucat, a szűkebb szakmám számára is ismeretlen vagy kevéssé ismert szempontot, összefüggést rejtettem el a forgatókönyvbe. Filmes tekintetben is nagy kihívás volt, hogy a Jókai-dokumentumfilm zenéje már speciális filmzene, egyenesen az alkotás számára készítette a mindig nagyszerű Selmeczi György.
B. R.: Milyen szerepet vállalt irodalomtörténészként a film szakmai előkészítésében?
T. Sz. L.: Irodalomtörténész szakértőként én készítettem az előzetes koncepciót: az volt a szempont, hogy olyan korszerű, friss Jókai-élményt és olyan minőségi tudománynépszerűsítő koncepciót találjunk ki, ami bármilyen mércével mérve megállja a helyét, emberileg és szakmailag is kihívás legyen. Én készítettem a koncepció alapján a forgatókönyvet is, amelyet aztán Maksay Ágnes és a stáb stilizált filmes szemmel. És a BBC-típusú tudománynépszerűsítő filmek logikája szerint én vezetem szakértőként a nézőt a filmbeli helyszíneken. Be kell vallanom, még most is furcsa nekem ez, hiszen nem vagyok színész, nem természetes számomra ennyire folyamatosan képernyőn lenni.
B. R.: Hogyan alakult a film tartalmi része? Maradt-e ki bármi a történetből?
T. Sz. L.: Nyilván a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy miként lehet 80 percbe koncentrálni egy olyan történetet, amely Erdélyt, Partiumot és a Bánságot fogja át, időben fél évszázadot fed le. Ilyenkor mindig határozott döntéseket kell hozni: el kell engedni helyszíneket, kell koncentrálni, másként lelketlen, sietős felsorolás lesz a történet és hajszolt lesz a tempója. Szóval, tudatosan maradt ki sok helyszín a közel két tucat bekerült helyszínen túl, és ugyanilyen tudatosan maradt ki néhány – egyébként leforgatott rész – is. Nyilván ilyenkor a nagy döntések a vágóasztalon születnek, most is ez történt: László Loránd, a nagyszerű vezető operatőr és vágó és Maksay Ágnes rendező még a filmnek ebben a fázisában is hoztak kemény, de érthető döntéseket.
B. R.: Elhangzik-e a filmben valami meglepetésszerű, valami újdonság Jókairól?
T. Sz. L.: Szerintem sok van ebből. Például olyanok, amiről eddig a szűkebb szakmám sem gondolkodott. Két példával élve: hogy Jókai a romantikában induló modern globális ökológiai gondolkodás egyik fontos alkotója, aki elsők között ábrázolja rendkívül hatásosan a természetszennyezést vagy a természeti erőforrások korlátozottságát mint modern problémát. Vagy hogy tényleg olyan magától értetődő-e az, hogy Ada Kaleh a mintája a Senki szigetének Az arany emberben.
B. R.: Készül-e „folytatás” a Petőfi- és Jókai-projektekhez? Vagy hogy kevésbé koncentráljunk a sorozatszerűségre: készül-e hasonló film más szerzővel a fókuszban?
T. Sz. L.: Mindkét filmünk szerény anyagi körülmények között készült, a normál munkahelyi kötelezettségeink mellett szoros tempóban forgott. Az, hogy folytatjuk-e ezt a munkát, nyilván attól is függ, hogy a szakmai, intézményi, emberi visszajelzések biztatóak-e.
B. R.: Ön ajánlaná-e a filmet „szakirodalomként” diákoknak, egyetemi hallgatóknak?
T. Sz. L.: Mindkét dokumentumfilmünket tudatosan egyfajta oktatási segédanyagként is elképzeltük, számos megoldását így is alakítottuk. A Petőfi Erdélybent sok iskolai helyzetben vetítettük, a Duna Televízió nagyvonalúsága és támogatók révén a közeljövőben minden romániai magyar iskola kézhez kapja oktatási segédanyagként. Egyébként a jó irodalomtörténeti dokumentumfilmet úgy képzelem el, hogy olyan alapkutatásokat is tartalmaz, amely révén felér egy-egy szakirodalmi munkával még akkor is, ha nincsenek forráshivatkozásai, lábjegyzetei. A nagyobb diákokat – például az egyetemi hallgatókat – pedig arra is taníthatja egy ilyen vállalkozás, hogy milyen formái, szintjei, megoldásai vannak a tudománynépszerűsítésnek.
B. R.: Irodalomtörténészként mi volt az Ön számára a legizgalmasabb filmes tapasztalat a munkálatok során?
T. Sz. L.: Maga a filmezés, az együttműködés egy tapasztalt és nyitott rendezővel és a rendkívül tehetséges, felkészült kis stábbal. Sokat tanultam tőlük, és hálás vagyok ezért a teljességgel új tapasztalatért, hiszen arra késztettek, hogy a szakmai tudásomat és készségeimet újragondoljam.
A kép forrása: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa